TriMedia Sales House
SLÁGER FM

Így is lehet pizzát sütni és liszt sem kell hozzá!

Hozzávalók kb. 8 darabhoz
1 közepes fej brokkoli (50 dkg)
2 gerezd fokhagyma
1 kis fej vöröshagyma
3 tojás
4 szelet bacon
20 dkg pizza mozzarella
6 szem koktélparadicsom
1 piros kaliforniai paprika
1 ek. olívaolaj

Elkészítés:
1. A brokkolit megtisztítjuk, rózsáira szedjük. A hagymát, a fokhagymát meghámozzuk, a hagymát kisebb darabokra vágjuk. A zöldségeket aprítógépben addig daráljuk, amíg morzsás állagú masszát kapunk.
2. A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk. A zöldségmorzsát összedolgozzuk a tojásokkal, közben sóval, borssal ízlés szerint fűszerezzük. A masszából kanállal 8 adagot elosztunk a tepsiben. Kanálháttal mindegyiket ellapítjuk úgy, hogy kb. 1 cm magas korongokat kapjunk. A sütőbe tesszük. A pizzák 8-10 perc után barnulni kezdenek, ekkor megforgatjuk, és további 5 percig sütjük őket.
3. Közben a paradicsomot és a paprikát megmossuk, felkarikázzuk, illetve apró kockákra vágjuk. Hasonlóra aprítjuk a bacont és a mozzarellát is.
4. Az elősütött pizzákat kivesszük a sütőből. Egyik felüket paradicsomkarikákkal, másik részüket paprikakockákkal, és végül az összeset bacon- és mozzarelladarabkákkal borítjuk. Visszatesszük őket a forró sütőbe, és pár perc alatt rágrillezzük/rápirítjuk a sajtos feltétet.
4. Tálaláskor meglocsoljuk olívaolajjal és friss salátával (rukola, madársaláta) kínálhatjuk.

Munka: kb. 30 perc
Fogyasztható: kb. 45 perc múlva
1 darab: 160 kcal


További gyors, könnyen elkészíthető recepteket a Recepttár.hu oldalon talál!


Fotó: Recepttár.hu