TriMedia Sales House
SLÁGER FM

Mindössze „két lépés” vezet egy újabb szupersláger születéséhez: a világ ünnepelt popzsenije, Ed Sheeran „2step” című dalának bravúros átiratával jelentkezik, amit a Grammy-díjas rapperrel, Lil Babyvel közösen rögzített.

Tavaly ősszel debütált Ed Sheeran „=” (Equals) című albuma, amelyen igazi toplistákat ostromló megahitek kaptak helyet, azóta pedig több új verzió is érkezett egy-egy dalhoz: a „Shivers”-hez például az Ofenbach adott extra lüktetést elektronikus stílusával, míg a Bring Me The Horizon a „Bad Habits” zúzós újragondolásával tarolta le a világot.

Most a „2step” kapott új ízt: Lil Baby húzó rapbetéte és Ed karakteres hangja remekül egészítik ki egymást, a fülbemászó kollaborációval pedig egy igazán nemes ügyet is támogatnak: a következő 1 év YouTube streamjeiből származó bevételt a DEC londoni székhelyű alapítványnak ajánlják fel, amely jótékonysági szervezetekkel és helyi partnerekkel közösen nyújt segítséget Ukrajnában és a szomszédos országokban, élelmet, vizet, menedéket és orvosi ellátást biztosítva a lakosságnak és a menekülteknek.

„A „2step” videót tavaly forgattuk Kijevben, és bár először jártam ott, azonnal megszerettem az embereket és a helyet. Nyoma sem volt annak a borzalomnak, ami Ukrajnát éri, és a szívem szakad meg mindenkiért” – osztotta meg közösségi oldalain Ed.

Az ukrán produkciós cég, a Radioaktivefilm hozzátette: „Ez a videó a legjobb időkre emlékeztet minket; ez volt az utolsó klip, amit azelőtt forgattunk, hogy a világunk szétesett volna. Ezt nézve némi normalitást és boldogságot kapunk - reméljük annyira szeretitek majd a klipet, mint amennyire mi.”

Nézzétek meg az elképesztő látványvilágú, lélegzetelállító táncokkal tarkított klipet itt!





Forrás: Magneoton / Warner Music
Fotó: Magneoton / Warner Music