TriMedia Sales House
SLÁGER FM

„Majdan. Ez a szó nemcsak a jövő idő kissé archaikus kifejezése a magyar nyelvben, hanem érdekes hangtani egybecsengés folytán Kijev főterének elnevezése is. E felismerés volt a szikra, ami katalizálta bennem a már meglévő szándékot, hogy dalt írjak a jelenlegi háborúról” – így fogant meg a díjnyertes Prédikátor legújabb, szívbemarkoló szerzeménye.

A „Majdan” sokkoló képsorai a jelenleg is zajló orosz-ukrán háborúban születtek.

Az egykori Neurotic zenekar alapítóját, a Fonogram- és Artisjus-díjas dalszerző-előadó Pajor Tamást 2019 óta Prédikátor néven ismerhetjük. A művész a világ aktualitásait sajátságos, filozofikus távcsövön keresztül kémleli és ülteti át költői sorokba. Legutóbb egy nagy volumenű együttműködésben, a „Lélegző”-ben nyújtott zenei kapaszkodót sokaknak, jelenleg pedig a háborús helyzetre reflektál formabontó trap-motívumokat felvonultató, drámai zenéjében.

„A világ rázkódását, vagyis az apokalipszist világnézettől függetlenül mindenki érzi és próbálja értelmezni. Pár hónapja még nem hittük volna, hogy néhány száz kilométerre tőlünk háborús bűnöket követnek el, civileket végeznek ki. A „Majdan” című szám talán segít elmélkedni, hogy mit is kéne tennünk most, de egyben az ég felé kiáltó ima is, amelybe szeretné bevonni hallgatóságát” – magyarázza Pajor Tamás.




Forrás: Magneoton
Fotó: Magneoton