TriMedia Sales House
SLÁGER FM

Egy hiánypótló szerzeménnyel tért vissza Magyarország egyik legkeresettebb zenekara, az Ocho Macho.

Az üdítő zene már évekkel ezelőtt megszületett, és most végre megtalálta a hozzá méltó szöveget és hangszerelést is.

„Már egy ideje cipeltem magammal ezt a Bakonyi Bálint által szerzett dalkezdeményt, és kerestem a megfelelő alkalmat, hogy továbbgondoljuk az együttessel. Szerettünk volna indulni A Dal idei műsorában, és hirtelen beugrott ez a szám - pillanatok alatt „kigurult belőlem” a refrén és a szöveg is” – meséli a Fonogram-díjas csapat frontembere, Kirchknopf Gergő.

A „Lazulj bele” végső formáját elérve a „macsók” első, mára már platina-minősítésű lemezének hangulatához, az „El mundo fantastico” önfeledt, vibráló érzéséhez tér vissza.
„Ez a szám nem akar zenei zsenialitásokat megmutatni, a maga egyszerűségében üzeni, hogy örüljünk a hétköznapoknak, hiszen óriási volt a feszültség és még kicsit most is tart - de mint tudjuk, a feszülésből szakadás lesz” – foglalja össze Gergő a szerzemény fő üzenetét.

A dinamikus koncertelemekkel és izgalmas rézfúvósokkal gazdagított formáció már eljutott számos világszínvonalú színpadra, a zenészek többek közt a Hollandiában megrendezett 30. Eurosonic Fesztiválon képviselték országunkat, de a SZIGET Fesztivál nagyszínpadán Robbie Williams előzenekaraként is szerepeltek már.





Forrás: Magneoton
Fotó: Magneoton