TriMedia Sales House
SLÁGER FM

Szenvedélyes, őszinte dallal jelentkezett hazánk legelbűvölőbb duója, a „Sztárban Sztár leszek!” egykori dobogósai.

A „Szembeszél” Békefi Viki és Ya Ou kapcsolatának gyengéd és küzdelmes pillanataiba is betekintést enged. Ez a páros immáron harmadik közös szerzeménye a nagysikerű karácsonyi felvétel, az „Egész évben ölelnélek”, valamint a tavalyi túlfűtött, vadító „TŰZ” után.

A dinamikus, rádióbarát újdonságról így mesélt Ya Ou: „Először csak szimplán elkezdtem írni egy dalt, majd amint elkészült az első verzió a refrénből, már tudtam, hogy a „Szembeszél” duettnek született. A végeredmény pedig felülmúlt minden várakozást. Még az unokáinknak is büszkén mutogatjuk majd!”

A „Szembeszél” egy szimbolikus elemekben gazdag klippel együtt érkezett, amelyben a két előadót egy látszólagos fal választja el egymástól, miközben saját láncaik is fogságban tartják őket.
Nézzétek meg itt!





Forrás: Magneoton
Fotó: Magneoton