TriMedia Sales House
SLÁGER FM

Az Álmok álmodói 20 - Világraszóló magyarok, világformáló találmányok című kiállítás februárban nyílik a Millenárison.

Mintegy 600 géniusz, valamint a mai életünket is meghatározó találmányaik ismerhetők meg a magyar vívmányokra koncentráló kiállításon, a jelent egyebek mellett a koronavírus elleni küzdelem, a hálózatelmélet és az űrtechnológia területén kiemelkedőt alkotó felfedezések képviselik.

A 6000 négyzetméteres kiállítótérben az infokommunikáció, valamint az ipar- és energiaszektor leleményei is bemutatkoznak: Jedlik Ányos villanydelejes forgonyától az Eötvös-ingán és Bláthy Ottó villanyóráján keresztül az atomenergia hasznosítását lehetővé tevő eredményekig.
A mezőgazdaság témája köré épített látványos részben többek között a precíziós gazdálkodásról és a vertikális farmokról tudhatnak meg többet a látogatók. Mint írják, a tárlat egyik legizgalmasabb része a tér tudománya nevet viselő kiállításrész, ahol a matematika, a repüléstudomány, az űrkutatás kiemelkedő magyar hozzájárulásainak megismerését VR- és dómvetítés színesíti.
A tárlatból kiderül az is, hogy a magyar szellemi hozzájárulásnak mekkora szerepe van az elektromos autózásban, a napenergia hasznosításában vagy épp a számítógépek világában. Nem is beszélve arról, hogy milyen lenne a világ biztonsági gyufa, golyóstoll, poroltó, transzformátor vagy vízóra nélkül.

Magyarország eddigi leglátogatottabb időszaki kiállításának, a 20 évvel ezelőtti Álmok Álmodóinak a hagyományait követi a tárlat, ezúttal új megközelítésben, tudományterületek köré szervezve jelenik meg a tartalom. A témák között szerepel a mobilitás, amelyben egy különleges autószalonban, műhelyben és dizájnstúdióban láthatók a magyar újítások, emellett a vasúthálózat fejlődése is megelevenedik. Az orvoslást és élettudományokat bemutató térben a múlt vívmányai mellett napjaink eredményei is helyet kapnak a járványtörténettől a nanotechnológiáig.

A budapesti Millenárison nyíló Álmok álmodói 20 - Világraszóló magyarok, világformáló találmányok című időszakos tárlat célja, hogy felhívja a figyelmet az innováció és a tudomány szerepére, és mintát mutatva inspirálja a jövő feltalálóit.



Forrás: MTI
Kép: Facebook/Millenáris