TriMedia Sales House
SLÁGER FM

Mikor a megtépázott sikerű bemondónak felmondanak, élő adásban jelenti be, hogy öngyilkos lesz. A Centrál Színház mutatja be a sokszorosan Oscar-nyertes film, a Network színpadi adaptációját.

Az előadásban - mely egyszerre mozi és színház - Alföldi Róbertet, Martinovics Dorinát, László Zsoltot, Fehér Tibort, valamint különleges szerepben Bodrogi Gyulát is láthatják majd a nézők.

A film elsőként szólt a televízió manipulatív hatalmáról. Egy fiktív tévétársaság vezetői a nézettség érdekében a leggátlástalanabb eszközöktől sem riadnak vissza, miközben a valóság helyett csupán annak illúzióját közvetítik. Amikor huszonöt év után az alacsony nézettség miatt a csatorna kirúgja Howard Beale-t, az esti híradó bemondóját, ő végső kétségbeesésében közli, hogy élő adásban öngyilkos lesz.
Sidney Lumet alkotását, a Network-öt 1977-ben 10 kategóriában jelölték Oscar-díjra, és ebből 4-et meg is kapott: a legjobb eredeti forgatókönyvért Paddy Chayefsky vehette át a díjat. Közel negyedszázaddal a premier után, 2000-ben a Network-öt az amerikai filmes örökség részévé nyilvánították, az Amerikai Filmintézet (AFI) 2007-es listáján pedig minden idők 100 legjobb amerikai filmje között a 64. helyen szerepel. 2006-ban az Amerikai Forgatókönyvírók Szövetsége a forgatókönyvet minden idők 10 legjobb forgatókönyve közé választotta.

A legendás filmből Lee Hall készített színpadi adaptációt, melynek premierje 2017-ben volt Londonban. A következő évben már a Broadway-n mutatták be a darabot.

A hazai ősbemutatót Puskás Tamás rendezi, aki hangsúlyozta: „A Network apokaliptikus szatíra a média pokoli hatalmáról. Pontos tükröt tart, mely mindazt a keserűséget, dühöt és fájdalmat mutatja, amit nap mint nap átélünk.”

2022. január 15-én mutatja be a Centrál Színház Sidney Lumet 1976-os, sokszorosan Oscar-nyertes filmje, a Network színpadi adaptációját.
A hazai ősbemutatót Puskás Tamás rendezi.



Forrás: Centrál Színház
Kép: Centrál Színház/Sárosi Zoltán