TriMedia Sales House
SLÁGER FM

Szenvedélyes, őszinte dallal jelentkezett hazánk legelbűvölőbb duója

A „Szembeszél” Békefi Viki és Ya Ou kapcsolatának gyengéd és küzdelmes pillanataiba is betekintést enged.

A „Sztárban Sztár leszek!” egykori győztese, a tüneményes színésznő-énekesnő Békefi Viki és a műsorban második helyet szerző, sokoldalú dalszerző-énekes, Ya Ou nemcsak a magánéletben, de a zenében is nagyszerű párt alkot.
Első közös szerzeményük, az „Egész évben ölelnélek” egy könnyed, jó hangulatú karácsonyi felvétel volt, ami pont egy évvel ezelőtt jelent meg. A hamar ünnepi kedvenccé váló kollaboráció után idén egy túlfűtött, vadító közössel, a „TŰZ”-zel mutatták meg új oldalukat zeneileg és egy lenyűgözően koreografált klipben egyaránt.

Most ismét dinamikus számot vettek fel, amelyről így mesélt Ya Ou: „Először csak szimplán elkezdtem írni egy dalt, majd amint elkészült az első verzió a refrénből, már tudtam, hogy a „Szembeszél” duettnek született. A végeredmény pedig felülmúlt minden várakozást. Még az unokáinknak is büszkén mutogatjuk majd!”

Viki első hallásra beleszeretett a szerzeménybe: „A mondanivalója fogott meg először, ugyanis ez a szám a kapcsolatunkról szól: a kezdetekről, a jelenünkről, a jövőnkről és persze arról a mindent elsöprő energiáról, ami köztünk van! Úgy berobban a refrén, hogy amikor hallgattam, már azonnal egy sztoriban, egy videóklipben láttam magunkat” - árulta el. „A kedvencem a kínai hangszer az elején, ami nagyon jó, ázsiai hangulatot kölcsönöz a zenének. Ezek is nagyon mi vagyunk, hiszen Ya Ou-n keresztül én is közelebb kerülhettem ehhez a kultúrához” - tette hozzá az énekesnő.

A „Szembeszél” egy szimbolikus elemekben gazdag klippel együtt érkezett, amelyben a két előadót egy látszólagos fal választja el egymástól, miközben saját láncaik is fogságban tartják őket.
Nézzétek meg itt!





Forrás: Magneoton
Fotó: Magneoton