TriMedia Sales House
SLÁGER FM

Az idén 30 éves WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió együttműködésének köszönhetően mostantól kétszázéves magyar fák susogását, rejtőzködő madaraink énekét, hazai folyóink csobogását vagy akár a Dráva menti szarvasbőgést is hallgathatod a nappalidban.

A WWF Magyarország idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját, és a rengeteg kihívás mellett több helyszínen is számos természetvédelmi sikert tudhat magáénak partnereivel együtt. Az albumon ebből kapunk egy kis ízelítőt: legyen szó élőhely-rekonstrukcióról, klímaalkalmazkodásról, különleges természeti környezet megóvásáról vagy a nagyragadozókkal való együttélés elősegítéséről, az egyes helyszínek hangjain keresztül megismerhetjük ezeket az értékes területeket.

Az albumot hallgatva élvezhetjük többek között a püspökszilágyi patak csobogását, miközben a tavaszi vihar során a klímaalkalmazkodást segítő telepített rönkgát felfogja a villámárvizet, részesei lehetünk az UNESCO által a közelmúltban elismert Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum területén, a Lankóci-erdőben élő szarvasok bőgésének, és hallhatjuk a két alkalommal is sikeresen megóvott, háborítatlan Csarna-völgy erdejének élővilágát is. De azt is megismerhetjük, hogy milyen Tiszatarjánban a tikkasztó alföldi nyár hangja, vagy hogyan zajlik az élet a 2013-ban helyreállított vízi paradicsomban, a Szabadság-szigeten. Ezeken a helyszíneken túl a WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió a Normafán, Nagykőrösön, a Hajógyári-szigeten, a Bükk-fennsíkon és a Naplás-tónál vette még fel a természet hangjait. Hogy a legautentikusabb hangokat rögzítsék, a felvételt készítő csapat nem riadt vissza semmitől: indultak hajnalban madáréneket felvenni, vadkempingeztek dermesztő hidegben a Bükkben, menekültek szúnyogok elől és egészen közelről tapasztalhatták meg a szarvasbőgés varázsát is.



Forrás: MTI/wwf.hu
Kép: wwf.hu