TriMedia Sales House
SLÁGER FM

Idén hat kivilágított villamost és az ünnepi fogaskerekűt indította útjára december első napján a BKV. Járműveink – szép hagyományt teremtve a fővárosban – az adventi, ünnepi és újévi városképbe visznek színt és fényeket.

A világ legszebb villamosvonalai között számon tartott 2-esen 2009 óta közlekedő UV Fényvillamosunk fokozódó népszerűsége nyomán tavaly több kivilágított villamost is útjára bocsátottunk. Ezt a hagyományt építjük most tovább, hiszen a fényfürtjeiben megújult jó öreg UV, valamint a Tatra, a KCSV-7 és a Hannoveri villamosaink egy-egy járműve mellett további típusokat világítunk ki – utasaink, sőt minden szempár örömére. A KCSV-7-es elődje, a Ganz-csuklósunk (ICS) oldalára most először kerültek led-szalagok, ahogy először kapott világító elemeket és adventi matricákat a nagykörúton 15 éve futó Combino is. Rajtuk kívül, a hegyvidékiek örömére a – 60-as villamosként üzemelő – másfél évszázados múltra visszatekintő Fogaskerekű vasút egy járműve is „fényt kapott”. Elirigyelve a T5C5K2 piros fényekben pompázó áramszedőjét, idén KCSV-7-es villamosunk áramszedője is felfénylik majd. A TW6000-es típus (Hannoveri) egy járműve – tavalyi öltözékéhez képest – idén matricák nélkül, de fényfüzérekkel közlekedik.






Forrás: BKV Sajtó
Kép:BKV Sajtó