TriMedia Sales House
SLÁGER FM

Megérkezett James Arthur negyedik stúdióalbuma, az ”It"ll All Make Sense In The End”

James Arthur az ”It"ll All Make Sense In The End” java részét a lezárások alatt írta, a London melletti Surrey-ben elhelyezkedő otthonában, ahol előrelátóan kialakított egy zenei stúdiót, napjaink legmodernebb technikai eszközeivel. A saját stúdió ötlete szinte azonnal meg is térült, és olyan neves előadók látogattak el hozzá, mint Andrew Jackson. James otthonában valódi művészi szabadságot élvezhettek, amelyből elképesztő dalok és később a teljes ”It"ll All Make Sense In The End” album állt össze.
Az egyik elsőként rögzített dal a ”Déja Vu” volt, amelyen Andrew Jackson mellett Mark Crew is közreműködött, aki olyan előadókkal dolgozik együtt, mint a Bastille vagy Rag'n'Bone Man. A dalhoz videóklip is készült, amely az albummal együtt jelent meg.
James az album születéséről a következőket nyilatkozta: „hirtelen minden elkezdett úgy szólni, ahogy szerettem volna. Az első naptól megvolt a fejemben az a hangzás, amit hallani akartam, és már a korai szakaszban úgy szólt az egész, mint egy valódi album. Ez az első eset, amikor egy lemezt ugyanazon a helyen rögzítettem, és ez remekül átjön a zenében is. Nagyon kényelmes volt otthon dolgozni, így egy olyan sebezhető oldalamat mutathattam meg a világnak, amelyet még csak nagyon kevesen ismerhetnek.”
James Arthur vadonatúj albuma, az ”It"ll All Make Sense In The End” minden digitális platformon elérhető.


Forrás: Sony Music Hungary
Fotó: Sony Music Hungary