TriMedia Sales House
SLÁGER FM


Az 57. New York-i Filmfesztiválon lesz Martin Scorsese The Irishman című nagyköltségvetésű gengszterfilmjének a bemutatója, az alkotás egyben a mustra nyitófilmje lesz szeptember 27-én.


Az 57. New York-i Filmfesztiválon lesz Martin Scorsese The Irishman című nagyköltségvetésű gengszterfilmjének a bemutatója, az alkotás egyben a mustra nyitófilmje lesz szeptember 27-én - jelentette be hétfőn a Lincoln Center.


A Netflix gyártásában 125 millió dolláros költségvetéssel készült, eredeti történeten alapuló filmet az ír bérgyilkos és Jimmy Hoffa szakszervezeti vezető kapcsolatáról nagy várakozás övezi. A címszerepet Robert de Niro, Hoffát Al Pacino alakítja.



"Az Irishman mesterek műve, a filmművészet legmagasabb tudásával készült, amelyet ritkán láttam életemben" - hangoztatta Kent Jones, a fesztivál igazgatója közleményében.



A Netflix a filmnek erőteljes díjszezont tervez, filmszínházi bemutatójának dátumát azonban még nem jelölte meg.



Az AP amerikai hírügynökségnek adott korábbi interjújában Scorsese azt mondta, hogy a Netflix volt az egyedüli, amely hajlandó volt finanszírozni ambiciózus filmjét, amely Charles Brandt Hallom, szobafestő vagy című bestsellerén alapul.



"Senki más nem vállalta, senki. Abban a tudatban döntöttünk elkészítéséről, hogy filmszínházakba soha nem kerül. Ők azonban azt mondták, hogy mozikban is be fogják mutatni néhány hétig" - közölte.



Scorsese hétfőn megköszönte, hogy a New York-i Filmfesztivál nyitófilmnek választotta alkotását.



Az 57. New York-i Filmfesztivált szeptember 27. és október 13. között rendezik.





Forrás: MTI
Fotó: pexels.com