TriMedia Sales House
SLÁGER FM

Operarendezőként debütál a milánói Scalában Woody Allen amerikai filmrendező, aki Puccini Gianni Schicchi című vígoperáját állítja színpadra.


Operarendezőként debütál a milánói Scalában Woody Allen amerikai filmrendező, aki Puccini Gianni Schicchi című vígoperáját állítja színpadra.


A darabot július 6-án mutatják be Fischer Ádám vezényletével, a címszerepet Ambrogio Maestri olasz bariton énekli.


Woody Allen több mint tíz éve már színpadra vitte Puccini egyfelvonásos operáját a Los Angeles-i Operaházban, ezt a változatot fogják bemutatni Milánóban.


A 83 éves filmrendező a hétvégi premier előtt kedden tartott milánói sajtótájékoztatón elmondta, hogy Plácido Domingo beszélte rá annak idején arra, hogy operát rendezzen, és hosszú időbe telt, amíg ráállt. "Nem tudtam, megvan-e a képességen ilyen dologhoz. Filmet rendeztem és egy kevés színházi produkciót is. Az operarendezés nagyon élvezetes tapasztalat volt" - hangsúlyozta.


Allen régóta szeret operát hallgatni, de általában csak az első két felvonást üli végig, mivel a filmforgatások korán reggel kezdődnek. "Mindig is szerettem volna, hogy legyen egy olyan este, amelyet csak a harmadik felvonásoknak szentelnek, hogy végre megnézhessem azokat, amelyeket az elmúlt években elszalasztottam" - tette hozzá.


Allen a Gianni Schicchit neorealista stílusban rendezte meg Vittorio de Sicához és Federico Fellinihez hasonlóan. Elmondta, hogy ő más véget írt volna a Dante Isteni színjáték című műve alapján készült operának, amelyben a címszereplőt a pokolra kívánják azért, mert hasznot húzott a cselszövésből. "Mindig a társadalom peremén élők mellett állok... Egy film végén nem küldeném pokolra, hanem jó ellátmánnyal nyugdíjba küldeném őt, és útjára engedném, hogy boldogan élhessen" - fejtegette.


Az amerikai filmrendezőt, aki az Egyesült Államokban kegyvesztett lett szexuális visszaélés miatt, és legutolsó filmjének forgalmazását az Amazon lemondta, a Scalában nagy tapssal fogadták. A milánói operaházban való bemutatkozás mellett a város filmmúzeuma 28 filmjéből rendez retrospektív vetítést.


A szombati bemutató után Allen Spanyolországba utazik, ahol következő filmjét fogja forgatni.



Forrás: MTI

Fotó: pexels.com