TriMedia Sales House
SLÁGER FM

Kísérletező kedvében volt hétfő reggel Petra, Csabi, Sanyi és Norbi. A Mi a meló rovatban Zsiros László Róbert, a Szertár alapítója volt a vendég. László egyszerű, többnyire otthon is elvégezhető kísérleteken keresztül népszerűsíti a természettudományokat, ezekből hozott néhányat a helyettesítőknek és a többieknek.

A Szertár egy kísérletező műhely és közösség. Nem csak tudományos jelenségekkel kísérleteznek, de azzal is, hogy milyen módszerekkel lehet a természettudományos, műszaki és matematikai világ bonyolult és nehezen érthető rendszeréből az érdekes vonatkozásokat lepárolni és minél szélesebb közönség számára elérhetővé tenni.

Sanyiék trombitát készítettek szívószálból, hangorkánt varázsoltak egy gégecső segítségével, de egy lufit is kilyukasztottak egyszerű illóolajjal. A Sláger Reggel műsorvezetői olyan csodálattal végezték a kísérleteket, mint egykoron a gyerekek Öveges professzornál.

Ha visszahallgatnád a műsort, itt megteheted!