TriMedia Sales House
SLÁGER FM

Végrendeletét is megtalálták detroiti külvárosi otthonában, az egyiket a nappaliban a párnák alatt - mondta el hétfőn Franklin ügyvédje.


Végrendeletét is megtalálták detroiti külvárosi otthonában, az egyiket a nappaliban a párnák alatt - mondta el hétfőn Franklin ügyvédje.


Az utolsó végrendelet dátuma szerint 2014 márciusában készült, ebben a dokumentumban az énekesnő családtagjaira hagyja értékeit. Az írás néhol nagyon nehezen olvasható, a négyoldalas végakaratban több szót is átírt Franklin és a margóra is jegyzetelt.


Franklin 76 évesen tavaly augusztusban hunyt el hasnyálmirigyrák következtében. A család ügyvédjei és a családtagok halálakor azt nyilatkozták, hogy az énekesnőnek nem volt végrendelete, ám május elején három kézzel írott végakarata is előkerült.
A két korábbi végrendelet 2010-ben készült és egy szekrényben találták meg az után, hogy előkerült a kulcs, amivel be volt zárva.


A 2014-es végrendelet egy spirál jegyzetfüzetben volt a párnák alatt - mondta el David Bennett, a Franklin-hagyaték ügyvédje.
Bennett, aki több mint 40 évig volt Franklin ügyvédje, hétfőn nyújtotta be a bíróságra a megtalált iratokat. Egyúttal azt is közölte a bíróval, nem biztos abban, hogy a végakaratok legálisak, és megfelelnek Michigan állam törvényeinek. A bíróság június 12-én tárgyalja az ügyet.
Az ügyvéd közölte, hogy a végrendeleteket Franklin négy fia, illetve ügyvédjeik is megkapták, ám egyelőre nem született megállapodás arról, hogy elismerik-e hitelesnek. A hagyaték közleménye szerint az énekesnő két fia kifogást emelt a végrendeletek ellen.
Áprilisban egy bíróság elrendelte, hogy szakértők mérjék fel Franklin hagyatékát, köztük vagyonát, személyes tárgyait, fellépőruháit és háztartási felszereléseit.

Forrás: MTI
Fotó: wikipédia