Hétfőn új rovat indult a Sláger FM reggeli műsorában, amiben a legmagasabb hallgatóink jelentkezését vártuk. A Sláger LEG-gelben hétről hétre Pest megye legjeit keressük.
Hétfőn új rovat indult a Sláger FM reggeli műsorában, amiben a legmagasabb hallgatóink jelentkezését vártuk. A Sláger LEG-gelben hétről hétre Pest megye legjeit keressük.
A Sláger FM A Kantar Hoffmann – M-Meter legfrissebb hallgatottsági adatai alapján a fővárosban az átlagos napi hallgatószám tekintetében 2018. harmadik negyedév is a leghallgatottabb rádió. Ennek apropóján mi is úgy gondoltuk, hogy meg kell találnunk a legmagasabb, a leggyorsabb, legkisebb, leglegleg hallgatóinkat.
A játék első hetén a legmagasabb női és férfi Sláger hallgatót kerestük. Jelentkezett hozzánk Zsuzsi, aki 203 cm és István, aki 201 cm. A magasságukat Sanyi hitelesítette, akinek sámlira kellett állnia ahhoz, hogy felérje az egykori kosarasokat, ugyanis mint kiderült ezzel a magassággal mindkét „leg hallgatónk” kosárlabdázott. Zsuzsiról azt is meg tudtuk, hogy koraszülött volt, 7 hónapra született 48 centiméterrel.
Sanyi azt mondta ő 175 centiméter, amit kollégái erősen megkérdőjeleznek, majd egyfolytában azzal vigasztalta magát, hogy az „egeret sem nyomja agyon a szalmakazal”.
Nézd vissza a videót, ha jót akarsz nevetni. Jövő héten újabb legeket keresünk.