TriMedia Sales House
SLÁGER FM

Egy hónappal a hazai premier után, stílusosan épp december 25-én vásárolták meg a százezredik jegyet az első magyar karácsonyi filmre, a Nagykarácsonyra. Tiszeker Dániel alkotása iránt azóta is töretlen az érdeklődés, immár közel 110.000 nézővel büszkélkedhet és így ez lett a legnézettebb film a Nemzeti Filmintézet által támogatott alkotások közül 2021-ben.

Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter lesznek a Duna Televízión január 29-én induló, A Dal című élő show következő évadának zsűritagjai, a hírt a dalválasztó két műsorvezetője, Rókusfalvy Lili és Király Viktor közösségi oldalán jelentette be.

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a ferihegyi repülőmúzeum, amely mára az ország egyik leglátogatottabb múzeuma lett. Az Aeropark immár nemcsak a repülés hőskorát, és a Malév 66 éves történetét mutatja be, hanem betekintést nyújt a modern légiközlekedés hétköznapjaiba, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Debreceni Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögé.